1994 évtől kezdtük kialakítani kis gazdaságunkat családi kárpótolt
földön, itt, ahol most lakunk. Figyeltük a pályázatokat, jött egy
gyümölcsfa-telepítési, belevágtunk. Azért dióba, mert van egy mondás:
aki bízik a jövőben, az diófát ültet. Így voltunk mi is ezzel, vagyis
úgy terveztük: amikorra elérjük a nyugdíjkorhatárt, a dióbevétel jól
jön, segíthetjük az unokákat. Így lett a tanyánk Diós tanya.
1998-ban elkezdtük a területünk átállítását ökológiai gazdálkodásra.
Gondot jelentett a talajerő utánpótlás, de „nagy szerencsénk volt”.
Meghirdettünk bármilyen cserére egy nagy kocsis írógépet. Így került
hozzánk az első két kecske, Mici és Gizi. Ma már mienk az országban az
egyik legjobb Szánentáli kecsketörzsállomány.
Tanyánkat egyre több érdeklődő látogatta, ezért bemutató termet és
tanyasi szálláshelyet alakítottunk ki. 2003-ban egy korszerű kecskesajt
készítő üzemet építettünk, modern technológiával.
A 2007-es év kiemelt feladata a sajtgyártás fellendítése, a piac stabil,
jó megszervezése. Munkánk meghozta gyümölcsét, az általunk gyártott
békési öko kecskesajt kiérdemelte „Az év bioterméke” díjat, valamint a
„Kiváló Magyar Élelmiszer” védjegyet és elnyertük a „2008 év
sajtmestere” címet. Ez egy újabb ösztönzés, ennek megfelelően megyünk
tovább a kecskékkel, a sajtokkal.Fontosnak tartjuk, hogy a termékeink
földtől az asztalig követhető, egészséges, minőségi élelmiszerek
legyenek.
e-mail: diostanya@internet-x.hu telefon: 30/9433-013, 30/218-3113 Postacím: Diós tanya, 5630 Békés, IX kerület 0303/40. Megközelíthetőség: 470-es út táblával jelzetten, Mezőberény irányába