Nincs talán még egy élelmiszer ágazat, mely ennyire magán viselné újkori történrlmünk nyomait. Az, hogy ekkora viharok dúlnak a tejágazat háza táján, nem pusztán a túllihegett EU kompatibilitásunknak köszönhető.
Először is: az, hogy mi EU kompatíbilis és mi nem, azaz: mit veszünk át az EU mezőgazdasági, élelmiszeripari szabályozásából, az bizony a napi politikán múlik, azon belül is a szakpolitikán. Ne feledjük: az EU elsősorban ajánlásokkal próbálja tagállamait egységes piacba terelni, a kötelező szabályokat a tagországok hozzák.
A magyar tej sorsának mára már gyakorlatilag megpecsételhető állapota nem a válság, és nem is egészen az elmúlt 8 év politikájának következménye. Az élelmiszergazdaság kiárusítása az elmúlt 20 év liberális gazdaságpolitikájának köszönhető, mely jó alappal indulhatott egy a rendszerváltás előttről megörökölt strukturálisan a korabeli hamis piacokra épülő – azaz versenyképtelen ágazat örökségéből.
Volt indok tehát a magyar élelmiszer feldolgozás szétrombolására, olcsósítására, majd pedig idegen tulajdonú felvásároltatására. Ez az indok a versenyképtelenség. Valamilyen jól sejthető okból kifolyólag a politikának más megoldás nem jutott eszébe.
Az, hogy Magyarország – mióta létezett – mindig is a nagyállattartó termelési kultúrára alapozhatta megerősödését, felemelkedését, a történelmi viharok túlélésének páratlan képességét, nos, ez a tény már évtizedekkel ezelőtt feledésbe merült.
Pedig az ország természeti adottságaiból ez következik. Senki nem sírja vissza a szocialista mennyiségi élelmiszeripar jellemzőit, a tömegtermelés minőségvesztő állapotait.
Pusztán csak azt állítjuk, hogy egy évezredes szarvasmarha tenyésztői, és nagyállattartásra alapuló hús, és tejtermék kultúráját elveszejteni – történelmi bűn: nemzetellenes cselekedet. A paraszti gazdaságok helyzetének társadalmi vonatkozásait most hagyjuk, mert messzire vezetne.

Idézet a Fehérmegyei Hírlap 2009 júniusi cikkéből, a tejválság kellős közepén:
... a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. ügyvezetőjére, egyben
résztulajdonosára hivatkozik, aki jelentős összegeket áldozott arra,
hogy akkreditált és független élelmiszervizsgáló laboratóriumokban
vizsgáltassa meg a találomra vásárolt import dobozos tejek minőségét. Hegedűs Imre keserű
és csalódott, mert úgy tűnik, a lesújtó vizsgálati eredmények
birtokában sem tehet semmit azon kívül, hogy a nyilvánosság előtt
hangoztatja: sokan rossz, nem minőségi tejet vásárolunk és fogyasztunk.
-
Úgy látszik, meg kell ahhoz valakinek halnia, hogy felfigyeljenek a
bajra - s felemeli a vastag paksamétát, amely fehéren-feketén
tanúsítja, mi minden hibádzott a felbontatlan dobozokban a
laboratóriumba szállított különböző olcsó, UHT-tejeknél.
- A kommersz, alacsony minőségű, ultrapasztőrözött tejekben a szükséges
és garantált fehérjetartalom alig fele volt meg, a zsírtartalom 30- 35
százalék eltérést is mutatott, s a megengedett maximális 100 ezres
holtcsíraszám helyett előfordult 700 ezres holtcsíraszám is! - sorolja
és mutatja a papíron olvasható számokat. - Ez azt jelenti, hogy
pasztőrözés előtt nagyjából romlott, savanyú és szennyezett tej volt
az, ami a dobozokba került. Nem mérgező, nem okoz betegséget, hiszen
fertőtlenítették, de tejnek és főként egészséges, tápláló élelmiszernek
aligha nevezhető. Egyébként a tej minősége vagy extra, vagy nem jó.
Nincs másod- és harmadosztály, mert ami nem megfelelő, az emberi
fogyasztásra nem ajánlott - foglalja össze, s századszor is kijelenti,
hogy a magyar tej viszont mind kiváló minőségű.
A
kereskedelmi stratégia része, hogy a tej árát alacsony szintre állítják
be a multiknál , a szupermarketekben, hiszen a vásárló a többi árucikkel
kipótolja a támogatást - vélik számosan, s ez nem titok, hanem
árstratégia. A nagyáruházakban hazánkban 34 százalék a külföldi tej és
tejtermék, miközben Nyugat-Európában ugyanez az arány alig 3-4
százalék, s lényegében a különlegességekre szorítkozik. Francia és
holland sajt Ausztriában és Németországban is kapható, de tej nemigen.
S a honpolgár sem venné le a polcról.
Egyszerűsítve: ha a magyar élelmiszerbiztonsági hatóságok tennék a dolgukat, akkor hemzsegne a brüsszeli kétes élelmiszerek adatbázisa a tejpótló áruktól. De nem teszik, hiszen - ahogy társlapunk, a KétesÁruk.hu lefordított jelentéseiből látható, ez a kérdés nem kérdés számukra.
Van e kivétel?
Tud e még talpon maradni akár csak egy kis, vagy közepes méretű tejfeldolgozó üzem?
Erre keressük a választ honlapunkon, s adunk ingyenes megjelenést a túlélő magyar tulajdonú tejfeldolgozó cégeknek.
2009.10.30.
A
Tej Terméktanács kimutatása a feldolgozói értékesítési árak, a
fogyasztói árak, valamint a kereskedelmi árrés alakulásáról néhány
kiemelt tejterméknél, 2008. január és 2009. szeptember között. (Forrás: tejtermek.hu)
SZÁMOK, AMIK ÖNMAGUKÉRT BESZÉLNEK
A feldolgozói értékesítési árak, a fogyasztói árak, valamint a kereskedelmi árrés alakulása néhány kiemelt tejterméknél
|
2,8% zsírtartalmú UHT tej (Ft/liter)
|
Trappista sajt (Ft/kg)
|
|
|
Időszak
|
Fogyasztói ár
|
Nettó fogy. ár
|
Feldolg. átadási ár
|
Árrés
|
Fogyasztói ár
|
Nettó fogy. ár
|
Feldolg. átadási ár
|
Árrés
|
|
2008.01.
|
261,54
|
217,95
|
157,47
|
38,41
|
1419,27
|
1182,73
|
1153,65
|
2,52
|
|
2008.03.
|
258,40
|
215,33
|
149,16
|
44,36
|
1543,05
|
1285,88
|
1121,48
|
14,66
|
|
2008.06.
|
245,92
|
204,93
|
135,29
|
51,47
|
1495,47
|
1246,23
|
1041,78
|
19,62
|
|
2008.09.
|
240,58
|
200,48
|
138,76
|
44,48
|
1492,40
|
1243,67
|
997,11
|
24,73
|
|
2009.01.
|
243,41
|
202,84
|
135,14
|
50,10
|
1550,30
|
1291,92
|
912,86
|
41,52
|
|
2009.03.
|
243,14
|
202,62
|
125,03
|
62,06
|
1505,14
|
1254,28
|
795,85
|
57,60
|
|
2009.06.
|
244,37
|
203,64
|
123,12
|
65,40
|
1493,55
|
1244,63
|
770,70
|
61,49
|
|
2009.09.
|
251,57
|
213,19
|
124,14
|
71,73
|
1542,55
|
1307,24
|
796,28
|
64,17
|
|
Félzsíros Tehéntúró 0,25 kg (Ft/kg)
|
Tejföl 20 % zsírtartalom 0,175 kg (Ft/kg)
|
|
Időszak
|
Fogyasztói ár
|
Nettó fogy. ár
|
Feldolg. átadási ár
|
Árrés
|
Fogyasztói ár
|
Nettó fogy. ár
|
Feldolg. átadási ár
|
Árrés
|
|
2008.01.
|
1018,75
|
848,96
|
653,08
|
30,00
|
604,40
|
503,67
|
338,75
|
48,85
|
|
2008.03.
|
1025,36
|
854,47
|
654,18
|
30,62
|
603,17
|
502,64
|
346,17
|
45,20
|
|
2008.06.
|
1152,67
|
960,56
|
649,94
|
47,79
|
659,47
|
549,56
|
324,91
|
69,14
|
|
2008.09.
|
1112,66
|
927,22
|
646,60
|
43,40
|
672,13
|
560,11
|
340,02
|
64,73
|
|
2009.01.
|
1154,18
|
961,82
|
634,66
|
51,55
|
661,37
|
551,14
|
327,69
|
68,19
|
|
2009.03.
|
1117,58
|
931,32
|
613,01
|
51,92
|
696,44
|
580,37
|
312,95
|
85,45
|
|
2009.06.
|
1117,59
|
931,32
|
598,87
|
55,51
|
684,25
|
570,21
|
301,98
|
88,82
|
|
2009.09.
|
1101,84
|
933,76
|
577,26
|
61,75
|
692,08
|
586,51
|
300,31
|
95,30
|
Forrás: AKI
A tej felvásárlási átlagárának alakulás (azonos időszak)
Me: Ft/kg
|
Időszak
|
2008. év
|
2009. év
|
|
Január
|
95,15
|
65,67
|
|
Március
|
89,37
|
65,80
|
|
Június
|
77,64
|
55,04
|
|
Szeptember
|
76,78
|
57,89
|
Forrás: Tej Terméktanács
|