Bio, Gyümölcs, Háztáji, Kistermelő, Lekvár, Nagyüzemi

Vetekszik, nincs is ezzel gond, mindenki tudja, hogy a "házi csak jobb lehet"!

Azonban komolyan vehetnénk végre azt a tényt, hogy a Magyarországon megtermő gyümölcsök zamata a magyar minőségi konzervipar alapja lehetne, mint ahogy a privatizációt megelőzően sok tekintetben, de  egy mesterséges piaci háttér álságos biztonságában - az is lehetett. Aztán következett a lejtő...

Ma, amikor a gyümölcstermesztés ágazat klegfőbb gondja a szakaszosan jelentkező dömping kínálatot kísérő árzuhanás, a gyümölcskészítmények konzerválása az egyik járható út. Ezt minden óvodás tudja, aki volt már a falusi nagymamánál... Hiszen ő se minden évben tesz el befőttet, barack és szilva lekvárt, meggy dzsemet, kompótot. Nem bizony. Csak amikor nem fagy le a termés, és nem lehet eladni mind frissen, mert annyi van.

Miért van az, hogy ami működik egy családi gazdaságban, az nem működik nagyban?

Miért akkora a túlkínálat mindenféle mesterséges aromájú lekvárutánzatból a multik polcain? És miért kerül háromszor annyiba az igazi gyümölcs és zölség konzerv készítmény?

Egy 2006-os újságcikkből idézünk:

A magyarországi konzervipar az 1980-as évekig rendkívül koncentrált volt. A hatalmas feldolgozókapacitás, az export 70 százalékos aránya az értékesítésben a szocialista ipar büszkeségévé emelte az ágazatot.

1978-ig Konzervipari Tröszt irányította az üzemeket. Ekkor kissé enyhült a központosítás, de 1982-ig fennmaradt a Konzervipari Vállalatok Trösztje, 1985-től a privatizáció kezdetéig pedig önkormányzati irányítás alá kerültek a konzervgyárak.

A KGST-piacok felbomlása (mintegy 400 ezer tonnás exportkiesés), a hazai gazdasági-politikai változások azonban mély válságba sodorták a konzervipart - mondta Fórián Zoltán, az Agrár Európa Kft. üzletág-igazgatója. Az élelmiszergazdaság legújabb kori történelmének kutatója szerint a konzervipar termelése 1993-ra drasztikusan lecsökkent, az 1989. évi 850 ezer tonnáról 550 ezer tonnára. A kapacitás kihasználás alig több mint 50 százalékos volt. Emiatt a külföldi tőke érdeklődését az iparági átlaghoz képest későn keltette fel. Ezzel párhuzamosan tömegével alakultak a különböző tartósítóipari tevékenységet végző vállalkozások, például savanyító-, szárító-, szörpkészítő, gyümölcslégyártó üzemek.

1993-ig az iparágat 13 állami konzervgyár, a Szegedi Paprikaipari Vállalat és a szövetkezeti tulajdonú Kalocsai Paprikafeldolgozó és Konzervgyár alkotta. Helyzetük az évtized elején különböző mértékben romlott annak függvényében, hogy milyen arányban exportálták termékeiket, a beruházások eredményeképp mekkora hitelállomány terhelte őket. Ennek megfelelően a privatizációnak is különböző formái valósultak meg. A legkelendőbbek a stabil nyersanyagháttérrel (zöldborsó, csemegekukorica), termelési profillal rendelkezők (például bébiétel, csomagolóeszköz-gyártás) voltak. A többit jórészt felszámolás során vásárolták meg.
A legnagyobb feldolgozók között a Budapesti Konzervgyárat 1993 végén magánkézbe adták. 1997 végén a társaság részvényeinek 58 százaléka külföldi tulajdonos, 38 százaléka belföldi befektetők kezében volt. Globus Konzervipari Rt. néven részvényei a Budapesti és a Frankfurti Értéktőzsdén forognak.

A Nagykőrösi Konzervgyár privatizációjának első lépésében - 1992-1993-ban - a II. számú telepet vette meg a francia Bonduelle, amely egy 1905-ben alapított családi vállalat. A gyár fémcsomagolóeszköz-üzemét a CarnaudMetalbox nevű globális cég szerezte meg.

A Kecskeméti Konzervgyár privatizációja során (1992-ben) a többségi tulajdonos az amerikai Heinz és az angol Hillsdown tulajdonában lévő Magyar Food Rt. lett, amiből 1995-ben az angol partner kiszállt, így kizárólagos tulajdonossá vált a Heinz. Jelenleg a kecskeméti Univer Holding a tulajdonos.
Az 1969-ben, keleti export céljára alapított Debreceni Tartósítóipari Kombinát felszámolására a Hatvani Konzervgyár kiválása után került sor. A céget a fő hitelező, a K&H Bank jelképes összegért vásárolta meg, majd megpróbálta a cégbe fektetett pénzének minél nagyobb részét visszaszerezni. Ennek érdekében leválasztotta és eladta a nem termelő részeket, a termelőket pedig három társaságba vitte. A három közül a Deko-Food később magába olvasztotta a Deko-Fructot és két szolgáltató kft.-t, majd a Deko-Apple Kft.-vel együtt 1995-ben a Food-Farms Kft. tulajdonába került, amit 1998 tavaszán a Globus Rt. vásárolt meg.

A jelenlegi (2006-ot írunk!) közel háromszáz hazai konzervüzem harmada van veszélyben, mert nem bírják a drága hazai alapanyag, növekvő energiaárak miatti versenyt. A mezőgazdasági termelők már tudják: ahogy tavaly, úgy az idén alig vásárolnak tőlük borsót, uborkát, de nem sok jóra számíthatnak a gyümölcstermelők sem. Az ágazatban folytatódik az erős és gyors hazai és nemzetközi tőkekoncentráció. Ennek része, hogy a Globus, a kecskeméti Univer és a nemzetközi zöldségspecialista magyarországi Bonduelle-csoport együtt évente 75 milliárd forintot meghaladó árbevételükkel meghatározó tényezőkké váltak. E három nagy vállalkozás kezében van a stratégiai jelentőségű csemegekukorica-feldolgozás mintegy 70 százaléka.

A magyar feldolgozók az uniós társaikkal nehezen állják a hatékonysági versenyt. Példa lehet erre az is, hogy egyes olasz, cseh, lengyel paradicsomos termékek elárasztották a hazai áruházakat. A csemegeuborka-termelőknek is új növény után kell nézniük. A korábbi évek mintegy 60 ezer tonnás termelése megfeleződött.(...)

Eddig az idézet, és ami mögötte van:

Bedölt KGST piac..., privatizáció..., versenyképtelenség..., tőkekoncentráció..., bankrészvény..., nyugati tulajdonos..., leépítés..., a termelés visszaesése..., árdiktátum..., jöhet az olcsó nyugati dömping konzerv, mevesszük, mert már nincs más.

Azaz: a magyar konzervipar végkiárúsításának 20 éves folyamata, mely együtt jár a gyümölcstermelés teljes ágazati hanyatlásával.

Van kivétel?

Egy kép 1937-ből. Akkor még működött!