1790 óta eredeti recept szerint gyártott gyógylikőr, Brand a javából. Sőt, már-már a siker szimbóluma. Lássuk mi az ára a tartós sikernek?
Receptjét senki sem tudja, mert titkos.
De ha tudnánk, se lenne érdemes otthon próbálkozni, ugyanis ez a likőr remekmű több, mint negyven féle gyógynövényből készül, már több, mint kétszáz éve ugyanúgy. Nem is érthető a gyenge utánzatok térnyerése, hacsak az általános fogyasztói kultúra hanyatlására bnem gondolunk. Méltó ellenfele azonban az Unicumnak a Ferencz Keserű Pannonhalmáról, vagy a mecseki itóka, bár előttem ismeretlen, hogy gyártja e még valaki mostanság...)
A gyógynövények egy részét harminc napig áztatják, a másik részét párolják. Ezek után legalább hat hónapig érlelik tölgyfahordóban. Bár az Unicum a gyomorkeserűk kategoriájába tartozik, egyszerre aperitif és digestiv, vagyis étkezés előtt étvágygerjesztőként fogyasztható, utána pedig az emésztés serkentésére.
Itt kell megjegyeznünk, hogy Zwack úr sem úgy született, hogy kipattant a fejéből a szikra, s lőn Unicum recept. Az előzmények a középkori szerzetesek találmányáig, a benedictin jellegű keserű likőrökig vezethetők vissza.
Azonban az Unicummal érdemes vigyázni! Mint általában az erős és gazdag összetevőjű likőrők, itt is igaz a mondás: csak óvatosan, s módjával adagoljuk, mint a gyógyszereket. Túlfogyasztása kegyetlen mérgezési tünetekkel járhat, enyhébb esetben egy életre szóló undorral társítva. A gyakorlatból lehet tudni, hogy az unikum mindig eldönti a bármilyen tőle független okból liftezésbe kezdő gyomor sorsát! Tartalom vagy ki, vagy be, - a probléma nem marad függőben.
A Zwack Unicum 1790-ből származó receptjét állítólag az Esztergomi Bazilika levéltárában őrzik. (A név eredete közismert: II. József gyomorbántalmaira kínálta Dr. Zwack az általa készített kis gyomorerősítőt, erre mondta az uralkodó, hogy "Das ist ein unicum", és milyen igaza volt.) Zwack egyébként sokat ravaszkodott a titok megőrzése végett, állítólag össze-vissza rendelt mindenféle hozzávalót, méghozzá nagy tételben a világ minden tájáról, de hogy melyikeket használta végül az ital elkészítéséhez, az mindig az ő titka maradt.
Így aztán nem lehet koppintani a likőr receptjét, bár időről időre vannak kezdeményezések, de például ez a recept védte meg az italt az elmúlt rendszerben is, amikor állami szinten gyártották a hamis unicumot, míg Olaszországban készült az eredeti. A több mint negyven gyógynövényből készülő ital receptjét csak a család bizonyos tagjai ismerik. A beszállítók elől úgy védik, hogy a beszállított hozzávalók csak egy titkos kódot kapnak a gyárban, a gyártási folyamatban ezek alapján kezelik őket, de hogy melyik mi és milyen arányban kerül az italba, az nem derülhet ki.
ZWACK UNICUM RT., BUDAPEST, SOROKSÁRI ÚT 26
Hozzászólások
Oszd meg a hírt másokkal is!
lajcsi
-
2012.02.24. 01:54
Tisztelt MALONYAI Eva!
Itt Magyarországon lehet kapni UNIKUM-ot!
Repüljön haza érte!
MALONYAY Eva
-
2012.01.12. 19:56
szeretnem tudni hol tudok venni egy UNICUM-ot
Franciaorszagba elek
Kara
-
2010.08.03. 07:30
Tudtommal a sűrűséget egyszerűen az a rengeteg égetett cukor adja, mely a fehérüröm, angosztura, stb, keserűségét igazolt kiegyenlíteni.
Sziszkó
-
2010.08.02. 21:39
Azt tudja valaki, hogy kb. milyen gyógynövények lehetnek benne és mitől lesz olyan sűrű? Nekünk most érlelődik finom bár nem az igazi unicum. Az az erős sűrűsége hiányzik és az az igazi mély fekete színe. Tud valaki valami jó tippet, tippeket?
juhjosz
-
2010.07.23. 16:23
szerintem sem lehet otthoni körülmények között olyat elkészíteni mint az eredeti, maximum valami hasonlót, amit azért érzünk olyannak, mert mi készítettük, sőt tuti finomabbnak is :D
smog
-
2010.07.23. 12:51
Nem tudom elhinni, hogy úgyanolyan finomat csinált mint az eredeti...milyen volt édes, mert akkor te még nem nagyon ihattál unicumot...az unicum nem annyira finom szerintem...bár kinek mi...én inkább maradok a jó kis fütyülősnél :DDD jókat fügyülők töle:D bár mondom az késséggel lehetetlen hogy az aposod letudta másolni az unicumot...de ha adsz egy kicsit nekem is belöle akkor megállapítom neked a dolgot :DDD na jó megyek iszok is egy unicumot, most úgy meg is kivántam :DDD
Galactica
-
2010.07.23. 11:40
Azért én azt nem hiszem hogy ez az igazi unicum receptje lehetett... Szerintem azt az egész világon csak nagyon kevesen tudják. Lehet hogy kevesebb mint 5 ember. És azt hogy a laboratóriumba pontosan meg tudják határozni minden összetevőt és azoknak a mértékét az szinte kizárt. Mivel a laborba csak toxikusan vizsgálják az élelmiszereket és az italokat ezért maximum csak következtetni lehet arra hogy milyen összetevőket használtak. Szóval ha igazi ízű unicumot akarsz akkor azt meg kell venni boltba. Otthon kizárt hogy teljesen ugyan olyat lehet csinálni...
frank
-
2010.04.25. 20:18
Nekem aposom csinalt unicumot de az ugyanolyan finom volt mint az eredeti. Interneten fent van minden ami csak kell. Titok meg nincs addig amig van laboratorium ahol megvizsgaljak az elelmiszereket.