A rackáról beszélni ma már hasonló divat, mint a szürke marháról, mangalicáról. Azonban az ausztrál és multi-kulti újzélandi birkahús import korszakában a racka juh húsfogyasztásban hajdanvolt dicső rangjától igen messze vagyunk...
Tudta Ön, hogy 1000 éveken át a magyarság élelmezésében az egészséges szabadtartású juh hús fogxasztás 40% körül részesedet? Az első váltást a XX. századi sertés tenyésztői fellángolás okozta.
A juh élelmiszerpiaci lebecsülése szinte tragikomikus. A vásárló a nagy multinacionális áruházláncok hűtőjéban 4-6000 Ft-os árfekvésben látja viszont azt a birkahúst, amely valaha nem volt sokkal rangosabb a csirkénél, mondhatnánk: a magyar ember húsfogyasztásában teljesen hétköznapi gyakorlat volt.
Ma már újra kell éleszteni az igényt, mert tudatosan tönkre tették. A méregdrága és annál faggyúsabb, a világ túlsó feléről ideérkező birka biztosan nem lesz nyerő, bárhogyan is eröltetik. Ha másért nem, akkor az ára miatt.
Képtelen állapot, hogy miközben Magyarországnak minden adottsága megvan a juhtenyésztés helyreállításához, úgymond "nem éri meg" birkát, illetve racka juhot tartani.
Ráadásul a birka és a racka juh - nagyon is más fogalom! Szóljon erről az alábbi szakírás:
A hortobágyi racka juh (Papp József: Hortobágy monográfiájának felhasználásával)
Hazánk legnagyobb tenyésztési hagyománnyal rendelkező juha a hosszú, fürtös fedőszőrű, pödrött szarvú racka, melyet a Hortobágyon „riskásnak” is hívnak.
Tartásra az összes fajtatársánál igénytelenebb, betegségekre nem hajlamos, és a Hortobágy szélsőséges körülményeihez jól alkalmazkodott. Sokszor a teleket is fedél nélkül vészelte át.
Fontos tudnunk, hogy a kárpát-medencei és az etelközi állatcsont leletek (közel azonos) megoszlása alapján a juhhúsfogyasztás messze nagyobb arányú volt, mint napjainkban, sőt az összes háziállat közül a legnépszerűbb. A mért eloszlás-százalékokkal több száz éven át azonosak a pusztai állattartás fajmegoszlásainak arányszámai! A (belterjes húscélú) sertéstartás növekedése csak a XX. században billenti fel az évezredes szokást.
A racka több változata, közelebbi és távolabbi rokona ismert. A hortobágyi fajtát (Ovis strepsiceros hortobagyensis) főként az Alföldön, de a Bakonyban is tenyésztették. Fő ismertető jele a V alakú egyenes állású, pödrött szarv. Igazi magyar juhnak ennek sárgásbarna pofájú vagy a tiszta fekete változatait nevezték a pásztorok. A debreceniek a fehér rackát, a böszörményi gazdák a feketét tartották szívesebben.
A származáskutatás ügyében a szürke marhánál tapasztaltakat szinte szóról-szóra megismételhetnénk, egészen a Hankó-féle egyértelmű őseredetiség állításától a szokásos „átvettük, eltanultuk” ferdítésekig.
Az őshonosság cáfolatára a csontleletek elemzéséből a kisebb méretet, és a szarvállás különbözőségét szokták érvként felhozni. Ha a lónál, szarvasmarhánál egy-egy új karakter kialakításához elég fél évszázad, akkor a jóval szaporább juhoknál hogyne volna szintén elegendő!
Éppen ezért, csak ismételni tudjuk a számunkra egyedül elfogadható állítást, miszerint: mindegy, hogy milyen volt az „eredeti” magyar juh, egy biztos, természetében, tűrőképességében és tartási igényeiben nagyon is hasonlíthatott a hortobágyi rackára. A testméretek növekedésére pedig a közép-ázsiai sovány legelőkhöz képest egységnyi területen hússzor akkora állatállományt eltartó kárpát-medencei adottságok bőven elegendő magyarázatot adnak.
A rackának ismert egy erdélyi változata, továbbá a cigája és a curkán, a Kárpátok keleti lejtőiről. A hortobágyi juhtartásban – ellentétben a marhatartással – minden nehézség ellenére, jelentős fajtaváltást tapasztalunk, amikor 1830-ban megjelenik a spanyol eredetű merinó.
A Debreceni Helytartó Tanács már 1793-ban a „selyemjuhok” elterjesztését ajánlotta a gazdáknak, de a váltás nem ment könnyen. Fényes Elek írja (1847), hogy tömegesen megyeszerte csak a „közönséges magyar juhot” (ez akkoriban a racka) tenyésztik. A merinótól való idegenkedésnek több oka volt. Az egyik, a rackánál ismeretlen rühességi hajlam, a másik, a téli tartás körülményessége.
A merinó sokkal kevésbé állja az időjárás szélsőségeit, mint a racka. Végül a Pusztán az első csapatokat Angyalháza határában karanténban tartották a Téglaháton. Eleinte nem is nevezték igazi juhnak, csak enyhe megvetéssel „birkának”, vagy gúnyosan: „Mari néninek”.
A kelendőbb merinó gyapjúnak ára volt a tartásban is, nem csak a piacon, mert igényessége messze felülmúlta a rackáét. Akolban, hodályban takarmányon telelt, vigyázni kellett az elletésre is. Ennek ellenére a „kétnyíretű birka” teret hódított, mert a gondoskodást intenzív tejtermeléssel és exportképes gyapjúval honorálta. A gomolyája, húsa is jobban piacra talált a rackáénál. Szaporasága szintén jobbnak mutatkozott, így aztán az ennyi előnnyel rendelkező merinó a rackát a XIX. század végére alaposan háttérbe szorította. Mint ahogy az 1880-as adatok mutatják: akkor a Hortobágyon 58311 merinó és 4055 racka legelt.
Az Állami Gazdaság korszakában (20. század, 50-es évek) – jellemzően - még a rackával is kísérleteztek: megpróbálták keresztezni a karakül juhval, perzsabunda alapanyag termelési céllal. A kísérlet nem volt sikeres, mert a genetikai problémákkal nem számoltak.
Mindazonáltal a racka szerencsére fennmaradt az utókornak, napjainkban egy 2000-es állományával a KHT folytat génmegőrzést, számuk 4000 fölé emelkedett napjainkra.
Ha valaki kóstolta a húsából főzött pörköltet, akkor joggal csodálkozik el állítólagos piacképtelenségén, hiszen íze még a legsoványabb gyógynövényes pusztai legelőkön nevelkedett merinóénál is harmónikusabb, faggyúja nem szövődik a húsba, és a tapasztalatok szerint a hagyományos rövid levű pörköléssel hamarabb puhul...
(Eddig az idézet)
A fentiek alapján kimondhatjuk, hogy korunk élelmiszer vonatkozású közhelyei, a bioélelmiszetől, a "hungarikum"-tól a fenntartható fejlődésen át a makrobiotikáig, meglehetősen tragikomikus tartalommal bírnak. Valahol a felszínt kapirgálják azok, aki ezen szólamok "mentén" elhiszik, hogy tettek valamit az értékmentés dolgában.
Lássuk inkább, hogya fejik a gyimesi rackát egy igazi fejős juhászatban, s nem egyet, - sokat!
Azért ez komoly férfi munka. Nem ám néhány városi értelmiségi szárnypróbálgatása greenmódra...
Gyimesi racka juh - jó tejelő és "őshonos"
A valóság az, hogy ahogy egy évezreden keresztül is a szükség és a piacképesség döntötte el egy adott háziállat tenyésztésének mértékét, úgy ma sincs máshogy.
Azonban azt is látni kell, hogy a liberalzált piac nyomtalanul letarol mindent, ha nincs egy kormányzati szinten megvalósuló akarat a magyar élelmiszer "brands" valós gazdasági alapokon történő feltámasztására.
Nem kell kitalálni semmi újat. Ezt az örökségvédelmet tőlünk nyugatra sokkal gyöngébb portékák ürügyén is fényes sikerrel gyakorolják... Az nem érv, hogy "nincs a piacnak igénye az adott 'kuriózumra'", a legkevesebb, hogy megfelelő marketinggel felkeltsük.
Eddig 0 hozzászólás érkezett. 
Címkék:
A merinó sokkal kevésbé állja az időjárás szélsőségeit, mint a racka. Végül a Pusztán az első csapatokat Angyalháza határában karanténban tartották a Téglaháton. Eleinte nem is nevezték igazi juhnak, csak enyhe megvetéssel „birkának”, vagy gúnyosan: „Mari néninek”.
