Bio, Gyöngytyúk, Pulyka, Szabadtartás, Vad

Miért?

Igazából az ok mindig ugyanaz: kevés állatfajta viseli el a zsúfolt tartást, és még ezek közt is vannak olyanok, melyek nem hajlandóak intenzív tápok hatására felgyorsítani testsúly gyarapodásukat. Felgyorsítani, ahogy ezt a csirkegyárakban teszik: a természertes tartáshoz képest negyed annyi idő alatt érik el a vágósúlyt.

A bronzpulyka, illetve a gyöngytyúk nem ilyen. Ők igénylik évszázadosan kialakul életvitelüket: a falusi kertes szabadtartás körülményeit. Cserében minőségi hússal szolgálják az emberi táplálkozást.

Bronzpulyka, rézpulyka, hagyományos magyar pulyka fajták

Magyarországon a 15-16. században már tenyésztették és indiai tyúknak hívták. A Duna-Tisza közén a magyar parlagi pulyka két színváltozata, a fekete és a fehér terjedt el, de a nagyobb testű és a jobb tollhasznosítású fehér lassan kiszorította a feketét. Magyarország déli részén inkább a rézpulykát tartották.

A 20. század elején megnőtt az Amerikából behozott és nagyobb testű bronzpulyka szerepe, és kezdte kiszorítani a hagyományos fajtákat. A Magyar parlagi pulykából ekkorra már alig-alig volt fajtatiszta állomány. Az 1970-es évektől kezdve Bugacon a rézpulykából, Debrecenben pedig a bronz- és a fekete pulykából állítottak össze egy tenyészalapot.

Az 1960-as évekig hazánkban általánosan elterjedt pulykafajta volt a bronzpulyka. Tollazata feszes, tömött, testhez simuló, színe a fekete tollak vöröses zöldes színjátszása miatt bronzfényû, innen kapta a nevét is. Edzett, ellenálló fajta, tavasztól késõ õszig táplálékát természetes legelõkön is megszerzi, sok rovart fogyaszt, 6-8 hónapos korban kezdi meg a tojástermelést. 1 tojótól 45-50 tojás várható. Kotlási hajlama erõs. Természetes körülmények között is jól párosodik, 80-90 %-os termékenység is elérhetõ. Testtömege kifejlett korban: kakas 12-15 kg, tojó
5,5-7 kg.

Fajtafenntartása a Debreceni Agrártudományi Egyetem, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszékének Kísérleti Telepén folyik, ahol korlátozott számban vásárolható is naposállat.

Telefax: 52/347-888/3131

Gyöngyös, gyöngytyúk

Nem hiába tartozik a fácánfélék (Phasianidae) családjába e kiváló ízű háziszárnyas!

Vadon élő őse napjainkban is fellelhető É- és Ny-Afrika sztyeppéin, Madagaszkár szigetén és Jamaicában. A gyöngytyúkfajok két nagyobb alcsaládba sorolhatók: a kontyos gyöngytyúkok legismertebb fajai a bodrosfejű gyöngytyúk és a keselyűfejű gyöngytyúk Közös jellemzőjük, hogy csupasz fejüket prémszerű konty díszíti. A sisakos gyöngytyúk jellemzője a fejen ékeskedő szarusisak.

Európai elterjedése a VI. századra tehető. Rendkívül jól alkalmazkodik a legkülönbözőbb időjárási viszonyokhoz. A kedvezőtlen környezeti hatásokkal szemben igen nagy ellenálló képességet mutat! A legtöbb betegséggel szemben is ellenálló.

A tollazata: a fedőtollak alapszínét (kékesszerürke, világos ezüst stb.) mindenütt fehér pettyek, "gyöngyök" tarkítják. Innen ered a faj elnevezése is. A kifejlett gy. testtömege 1,40—1,80 kg. A növendék - vegyes ivarban - 12—13 hetes korra 1,25—1,35 kg-ot nyom.

A gyöngytyúk házi tartása nem sokban különbözik a többi baromfiétól, ámbár viselkedése tartogathat meglepetéseket. Sokan riasztó madárként tartanak néhányat a tyúkudvarban, hiszen a gyöngyös a legkisebb veszélyt is éles rikoltozással jelzi a gazdájának. Számos előnye ellenére a gyöngyös általában mégis hiányzik a családi baromfiudvarokról, elsősorban a tudatlan tartó számára hátrányosnak tűnő viselkedése, pl. kellemetlen hangja, ijedős, veszekedő természete és mozgékonysága, repülő hajlama miatt.

Az említettek részben a gyöngytyúk domesztikációjának alacsony fokával magyarázhatók, mely egyúttal lehetővé tette, hogy a faj háziszárnyasként is megőrizze alapvető vadmadár ösztöneit, viselkedési formáit az évszázadok során. Éppen ez teszi a gyöngytyúkot az ökológiai baromfitartás egyik legkiválóbb madarává.