A kacsahizlalásra még valahogy nem buktak rá az aszfalgreen - és külföldi piaci érdekeket szolgáló - "jogvédő" szervezetek. Pedig a kacsatömés úgyanúgy "embertelennek" tüntethető fel, mint a nyugati konkurencia számára veszélyes libamáj érdekében elkövetett libahizlalás technikája. Az eredményről pedig mindenki meggyőződhet, aki kóstolt már falusi udvarban tartott, kukoricával szép sárgára hizlalt kacsát saját zsírjában sütve, illetve a libamáj ízét is háttérbe szorító hízott kacsamájat. Egy biztos, ennél finomabb csemege nehezen képzelhető el.
Egy szépen tartott falusi kacsa "melléktermékként" kb. 3 liter karotinokban gazdag aranyszínű zsírt ad, mely régen tökéletesen helyettesítette a koránt sem annyira biotikus növényi olajakat. Ebben a zsírban süthető a legfinomabb palacsinta, hiszen eleve enyhén édeskés az alapíze, de bármilyen tésztaféléhez kitűnő, akár egy egyszerű tojásrántottát is megnemesít.
Miért szorult háttérbe? Nyilván az ok ugyanaz, mint annyiszor: a kacsa nem egészen tartható olyan intenzív "speed" technikával, mint a csirke.
A pecsenyekacsa - szegény, ő a "speed" változat - intenzív gyártási technikája mára már elterjedt, így a multik polcain kizárólag ezt vásárolhatjuk meg. "természetesen" a kisvállalkozásban működő házi szárnyast értékesítő baromfiboltok az elsők közt húzták le a redőnyt. Ma már nem azért nem nyitnak ki, mert nem éri meg, hanem azért, mert már az egész baromfi ipar gyakorlatilag a gépesített "speed" hústermelés nyugatról ránkerősuzakolt technikájának lett az áldozata. Ma már a falusi ember sem falun dolgozik, mert munka ott nincs. Ingázik város és falu közt, hétvégén pedig megy a multihoz, hogy jól megvegye a gyanus de elfogadható áru baromfit nejlonban, bőrszaggal és véres vízzel, vegyszeres lében...
No de hol van ez az ételnek nehezen nevezhető gyáripari termék a hízott falusi kacsához képest ízben, húsminőségben! Aki összehasonlíthatta, tudja mi a különbség: ég és föld...
A magyar parlagi kacsát a Kárpát-medencében kialakult, őshonos magyar fajtának tekintjük. Legelterjedtebb a fehér és a tarka vagy vadas színű változat volt, ritkábban barna, fekete és szürke színben is előfordult.
A magyar kacsa igénytelen, fürge, edzett és szapora. Jól hizlalható, húsa rendkívül ízletes, szaftos, zsírral finoman átszőtt, és finom rostú. Nagy ellenálló képességű és jó élelemkereső fajta. A magyar kacsa tojóinak testsúlya 2,3-3 kg, a gácséroké 2,5-3,2 kg. A kacsa a családi gazdaságok egyik legfontosabb állata volt a múltban. A parlagi változatok ökológiai típusú tartása napjainkban is igen gazdaságos lehet, különösen, ha megfelelő legelő és vízfelület áll állományaink rendelkezésére.
|
Eddig 0 hozzászólás érkezett. 
Címkék:
