|
|
|
|
Címkék:
|
|
Abádszalók, 2010. március 12 - 14. Meghívásos böllérfesztivál legalább 25 böllér, 25 csapat és 25 disznó részvételével. |
|
|
Pénteken Böllérfalva felépítése, este MC
DC, Jammal, Kenéz Marianna és R. Kárpáti Péter műsora.
Szombaton bazi nagy falusi disznótor, kóstoló a nap
bármely szakában a reggeli pálinkától, hagymás sült vértől a kora esti
tepertőig. A résztvevő csapatok a falusi disznótor minden műveletét
elvégzik a helyben kialakított portákon, a közönségnek csak enni és
szórakozni kell. Kató néni, Vili bácsi, valamint Kiss
Ramóna, Gonda Kata és Domokos László főzőshowja.
Vasárnap konyhamalacnap, szíve-nyelve leves és kocsonya kóstoló,
népzenei- és néptáncbemutató.
A Tiszator Böllérfesztivál 2007-ben indult útjára. A
szervezők elhatározták, hogy minden év február legvégén vagy március
elején Tisza-tavi Böllérversenyt rendeznek, melyben meghívott csapatok
mérik össze tudásukat és ügyességüket, bemutatják településeik,
családjaik hagyományait, jól érzik magukat, és megteremtik annak
lehetőségét, hogy a versenyre látogatók is jól érezzék magukat.
A finomságokból kóstolót kínálnak, a munkafolyamatokat a lehető
legközelebbről mutatják be, öltözetükkel, berendezéseikkel, eszközeikkel
a néphagyomány ápolására törekszenek.
A rendezvény időpontja végül úgy módosult, hogy március 2. hétvégéjére
került. Ez pedig 2010-ben egy hosszú hétvége első három napja: március
12-13-14. Pénteken Böllérfalva felépítése zajlik, este pedig a Csillag
születik két sztárja, valamint egy színészházaspár produkciója mellett
előre eszik a disznó bőrére a szerencsés 300 fő, amely helyet kap a
nagysátor asztalainál. Szombaton jár csúcsra a rendezvény, ekkor
vélhetően 25-30 csapat mutatja be, hogy dolgozik feléjük egy
összeszokott böllércsapa. Lesznek közöttük települési csapatok, de
szakmák képviselői is megjelennek: tűzoltók, mentők, rendőrök forgatják
boszorkányos ügyességgel a késeket.
A színpadokon, az utcákban és a portákon népzene, néptánc, valamint a
sztárvendégek produkciói láthatók. Kató néni portáján pedig
sztárfőzőcske lesz, és itt lehet majd akkor is kóstolóhoz jutni, ha a
csapatoknál átmenetileg vagy végérvényesen elfogynának a finomságok.
Apropó kóstolás: A Tiszator lényege, hogy a látogatók megízlelhessék a
toros ételeket. Bár átmeneti kóstolóhiány az idén is előfordulhat,
mindenki hozzájuthat legalább néhány kóstolófalathoz. Nagyszínpad és káposztalés disznóleves
A Tiszator nagyszínpadán egymást váltják a Csillag születik és a
népszerű szappanopera sztárjai. A pörgő és éles nyelvéről híres, MC DC
néven ismertté vált Veres Robi (társa lesz a beatboxos Jammal) mellett
színpadra lép a népszerű sorozatból közkedvelt Kiss Ramóna, Gonda Kata,
R. Kárpáti Péter, Várkonyi András és Domokos László, de itt lesz
mindenki Kató nénije, Ihos József is. Az operett-musical szekciót Pauer
Kriszta, Rátonyi Kriszta és Czető Zsanett képviseli, Kenéz Marianna
pedig a péntek esti szórakoztatásban vesz részt Kárpáti Péterrel.
Közülük öten (Kiss Ramóna, Gonda Kata, Várkonyi András, Domokos László
és Ihos József) főzőmesteri tudományát is megmutatja. Ételeiket
megízlelheti a nagyközönség.
Böllérfesztiválon az idén is lesz verseny, mely a Tisza-tó Böllére cím,
és az ezzel járó bárd elnyeréséért, valamint a Tisza-tó Böllére
csapatának járó pénzdíjért zajlik. Ezen kívül több díjat és elismerést
is kioszt a zsűri, amely két csoportra osztva végzi munkáját.
Program: Március
12. péntek
10.00 A versengő csapatok érkezése, Böllérfalva felépítése
Húsipari termékek bemutatója és kóstolója
Mangalicából készült termékek kóstolója és vására
Fűszerbemutató 17.00 Előre a disznó bőrére... közös vacsora a
csapatoknak
Borkóstoló sztárvendégekkel
Piros Pezsgő - Kárpáti Péter és Kenéz Marianna műsora
MCDC és Jammal műsora Március 13. szombat
06.00 A csapatok érkezése - kapunyitás 06.30 A Tiszator megnyitása 07.00 Malacfogás, szúrás, a verseny kezdete 08.30 Kódorgó muzsika - Kódorog a Csűrdöngölő együttes 10.00 Szabadtéri színpad:
- Tiszafüred Néptáncegyüttes
- Nagyiváni táncegyüttes
- Szomolyi hagyományőrző együttes
- Csűrdöngölő együttes
- MC DC műsora Rendezvénysátor:
- Gyermekműsor
- Esti Party zenekar
- Kató néni műsora (Ihos József)
- Musical műsor
- Talkshow
- Zenés műsor
Közben a zsűri folyamatosan figyelemmel kíséri és értékeli a csapatok
tevékenységét.
Kóstoló egész nap folyamatosan, a portákon az elkészült ételekből.
Kóstoló öt ismert művész bográcsos ételéből
Kóstoló a Nagykun-Hús Kft. termékeiből
Mangalica termékek, valamint pálinkák termékbemutatója és vására
Népművészeti kirakodóvásár 17.00 Eredményhirdetés a rendezvénysátorban Március 14. vasárnap 10.00 Konyhamalac nap ("romeltakarítás")
Díjnyertes pálinkák kóstolója
Szíve-nyelve leves kóstoló
Kocsonyakóstoló
Pendzsom Néptáncegyüttes 14.00 Torzáró - sátorbontás Pontos helyszín: Füzes Kemping Belépő: Felnőtt: 300
Ft Gyerek: 200 Ft A
rendezvény helyszínén kóstolójegy vásárolható, melyet bármely csapatnál
be lehet váltani. Információ: Abádi
Szabó Imre szervező 20/999-8892 info@tiszator.eu Honlap: www.tiszator.eu |
|
|
Oszd meg a hírt másokkal is! |
|
|
Kecskesajt (3), Háztáji (23), alma (2), Pulyka (2), Tanyasi (3), Máj (2), Erdei termék (1), Védjegy (12), Ásványvíz (14), Őstermelő (12), Pékség (2), Vad (9), Konzervipar (7), Gasztronómia (17), Vágóállat (13), PC-gyorsítás (3), Lekvár (6), Zsír (4), Tyúk (4), Szabadtartás (3), Tojás (7), Gyümölcslé (13), Pálinka (7), Marha (9), Sertés (12), Kistermelő (17), Festőművész (1), grafika (2), Arculat-tervezés (4), Gyógynövény (12)
|