|
|
|
|
Címkék:
|
|
A vidékfejlesztési miniszter összhangban az európai uniós szabályokkal
rendeletben szabályozta újra az elejtett vad jelölésének, kezelésének és
forgalomba hozatalának élelmiszer-higiéniai követelményeit. A rendelet szövege is letölthető pdf állományban. |
|
|
A rendelet
legfőbb célja a kereskedelembe, vendéglátásba és feldolgozóiparba
kerülő vadhús élelmiszerbiztonságának megerősítése. Szabályozza a termék
nyomon-követhetőséget , ezzel hozzájárul a gazdaság kifehérítéséhez és
az esetleges élelmiszer-higiéniai problémák eredetének
visszakereshetőségéhez.
Ugyanakkor, ha ezentúl a vadász az elejtett
vadat kizárólag magáncélra használja fel, illetve átadja, vagy eladja a
végső fogyasztónak, hasonló szabályok vonatkoznak rá, mint a
kistermelőkre, azaz nem szükséges állatorvosi igazolás a falusi
vendéglátásnál.
Jelentősen csökkennek a vadászok adminisztratív terhei. Újítás a
rendeletben, hogy a szabadon forgalmazható vad mennyiségét ezentúl
kilogramm helyett darabszámban mérik.
A közvetlenül a vadászoktól vásárolt hús minőségének javítását
célozza a Helyes Higiéniai Gyakorlat című útmutató bevezetése. Ennek
segítségével ellenőrizhető, hogy a vadász mindent megtett-e annak
érdekében, hogy biztonságos élelmiszert adjon tovább. A
rendeletmódosítás a fogyasztók egyészségének védelmét szolgálja és
egyben védi a vadászatra jogosultakat is.
A rendelet szövege itt olvasható.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája) |
|
|
Oszd meg a hírt másokkal is! |
|
|
Kecskesajt (3), Boros pince (6), Internet (1), Liba (8), Birka (2), Pezsgő (1), Tyúk (4), Koleszterin (2), likőr (3), Konzervipar (7), Szalámi (4), Zsír (4), Hungarikum (55), Őshonos (9), Gyógynövény (12), Magyar áru mozgalmak (6), Olaj (7), Tészta (12), Pincészet (7), tollrajz (1), Agrártámogatás (6), Honlapépítés (3), Szörp (4), Paprika (9), Tanyasi (3), Zöldség (15), Tojás (7), Gasztronómia (17), Nagyüzemi (17), Saját weboldal (2)
|