2009 fekete éve volt a magyar gazdáknak
A magyar mezőgazdaság teljesítménye az Európai Unió Statisztikai Hivatala (EUROSTAT) adatai szerint a globális recesszió miatt 35,6 százalékkal esett vissza az idén 2008-hoz képest - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke Budapesten a szervezet évzáró sajtótájékoztatóján.
Hozzátette: mindez azt jelenti, hogy a globális gazdasági válság miatt az egy főre jutó agrártermelés értéke Magyarországon esett vissza leginkább a múlt évhez képest az Európai Unióban. Az EU--ban átlagosan 12,2 százalék visszaesést mértek. A Magosz elnöke szerint az idei év a magyar mezőgazdaság fekete esztendeje volt.
A magyar statisztikai adatok szerint gabonából mintegy 25 százalékkal termett kevesebb, mint tavaly, a sertésállomány 10 százalékkal kisebb, mint a múlt évben, a zöldség-, gyümölcstermelés átlagosan 3 százalékkal zsugorodott, míg a tejtermelés 10 százalékkal alacsonyabb a 2008-asnál.
A Magosz-vezető kiemelte, hogy a tejtermelők különösen nehéz helyzetbe kerültek a tejpiaci válság miatt, és a megsegítésükre tett kormányzati intézkedések hatása is csak 2010 utolsó negyedévében lesz ténylegesen érezhető.
Jakab István hangsúlyozta: a birtokpolitikát és a birtokszerkezetet át kell alakítani annak érdekében, hogy a 2011-ben lejáró, külföldiek számára földvásárlási tilalmat előíró moratóriumot meg lehessen hosszabbítani. Ezért a Magosz mindent meg fog tenni - közölte. (MTI)
MAGOSZ elérhetőség:
Postacím: 1051 Budapest, Nádor utca 32.
E-mail cím: zsil kukac t-online pont hu
Telefon: 06 1 269 1243
Fax: 06 1 269 1243
Webcím: http://www.gazdakorok.hu/index2.html
Képviselő: Jakab István
egy 2005-ös nyilatkozata szerint:
A Szövetség az egyesületi törvény alapján működő mezőgazdasági érdekképviselet, amely örököse annak az agrárius mozgalomnak, melyet 1880-1890 között gróf Károlyi Sándor indított útjára. A jogelőd szervezet működését a politikai önkény 1945 után, a többi hasonló szervezettel együtt, betiltotta, vagyonát államosította. 1989-ben alakult újjá a szervezet. A Szövetség tevékenységét politikai pártoktól függetlenül fejti ki.
A tagszervezetek száma ma meghaladja a 800-at, a taglétszám eléri a 40.000, a gazdaszövetkezetek száma 153. 19 megyei szövetség, a megyei szövetséghez a helyi gazdakörök csatlakoztak
A Szövetség fő feladata a kis- és közepes magángazdaságok, valamint a független gazdák által az egyérdekűség alapján szervezett és irányított beszerző, értékesítő és szolgáltató gazdaszövetkezetek érdekeinek képviselete és védelme. Kiemelt feladata, hogy ellássa a tagságot szakmai, piaci, banki információkkal, segítse a hitelhez jutást, a különböző pályázatok megismertetését és elkészítését. Kiemelt feladat az Európai Unióhoz történő csatlakozás segítése, az EU agrárrendszerének megismertetése a gazdákkal.
A MAGOSZ 1996-tól tagja az Országos Szövetkezeti tanácsnak (OSZT). Az OSZT hazai szövetkezeti ágazatokat tömörítő érdekképviseleti szövetség, célja a szövetkezés népszerűsítése. Az OSZT képviseli a hazai szövetkezeti mozgalmat a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségében.
A MAGOSZ alapítója a Magyar Mező- és Erdőgazdasági Érdekképviseleti Tanácsnak. 10 tagszervezete van.
A Szövetségünk tagja Committee of Agricultural Organisations in the European Union (COPA) - General committee for Agricultural Cooperation in the European union (COGECA) és az Európai Mezőgazdasági Termelők Szövetségének is (Commission Europeene D'Agriculture).
1995-ben cseh, lengyel és szlovák gazda-érdekképviseletekkel közösen alapították meg a Közép-Európai Gazdatanácsot, melynek célja, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamatban a magángazdák érdekérvényesítő képességét erősítsék. A Szövetség 1993-óta tagja az Európai Mezőgazdasági Szövetségnek (CEA). MAGOSZ tagja a Coordination Paysame Européenne (CPE), mely mintegy 15 európai ország gazda és más vidéki szervezeteit képviseli.
Budapest, 2005. szeptember 09-
Jakab István: Az emberiség a globalizáció rémében
Legfrisebb: (2010. február 05.)
Újabb sarctól félti a gazdákat a Magosz
A szabadalmi törvény tavaly szeptember 15-én hatályba lépett módosítása szerint a gazdáknak a minősített vetőmagok árának felét kell befizetniük hektáronként licencdíj jogcímén, ha legalább 20 hektár gabonát vetnek saját maguk által megtermelt, de más által levédett vetőmagból - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke.
A Magosz szerint a vetőmagok után a szabadalmi törvény módosítása miatt fizetendő licencdíj csak egy újabb sarcot jelent a gazdáknak, mivel azok már fizetnek jogdíjat a vetőmagok nemesítőinek, fajtaválasztási díj jogcímen. Jakab István Megjegyezte, hogy az Európai Unióban egyáltalán nem terjedt el a licencdíj-fizetési kötelezettség. Jakab István életrajza: 1949-ben születtem Hajdúbagoson. Nős vagyok, feleségem gyógyszerész. Két gyermekünk van, Márta és István. Középiskolai tanulmányaimat a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban kezdtem, majd intézményi átszervezés miatt a Dienes László Szakközépiskola és Gimnáziumban folytattam és érettségiztem 1968-ban. 1972-ben a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola Állattenyésztési Karán Állattenyésztő Üzemmérnöki diplomát szereztem.
Munkahelyeim és tisztségeim: 1972-től Debrecen Hunyadi Tsz-ben gyakornok; 1973-1983. Hajdú-Bihar Megyei Takarmányozási és Állattenyésztési Felügyelőség főelőadó, majd osztályvezető; 1984-1986. Sáránd-Hajdúbagos Szabadság MgTsz állattenyésztési főágazatvezető; 1986-1993. ISV Rt. szaktanácsadó, majd tenyésztési igazgatóhelyettes; 1994. MAGOSZ társelnök; 1999-től elnök; 1993-1994. Csákvár Mg Rt. Igazgatóságának elnöke; 1994-2001. Magyar Agrárkamara alelnöke; 1996-tól az Országos Szövetkezeti Tanács elnökségének tagja. Alakulásától kilépésemig, 1995. december 31-ig voltam tagja a Magyar Demokrata Fórumnak. Sem előtte, sem azóta más pártnak nem voltam és nem vagyok tagja.
Életem és munkám a vidéki emberek, a gazdavilág szolgálata, az európai értékrend alapján működő magyar gazda érdekképviselet megteremtése és biztosítása. Több hazai és nemzetközi szervezetben dolgozok, folyamatos kapcsolatot ápolva az európai gazdaszervezetek vezetőivel. Eddig végzett munkámat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter Kovács Béla díjjal, a Magyar Köztársaság Elnöke a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetéssel ismerte el.
A 2006. évi országgyűlési választásokon Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi listán szereztem mandátumot. 2006. május 30-tól a mezőgazdasági bizottság alelnöke vagyok.
|